Kiállításokra járni jó, főleg akkor, ha az ember olyan eseményre megy, aminek a témája kifejezetten érdekes számára. Sajnos persze ez nem mindig összeegyeztethető, de még egy olyan kiállításon is lehet érdekességeket megtudni, amire eleinte kedve sincs valakinek elmenni. Legutóbb én is pontosan így jártam.
A párom már egy ideje győzködött arról, hogy menjek el vele egy zenével kapcsolatos kiállításra. Eleinte még egész jó bulinak tűnt a dolog, mert én kis naiv azt hittem, hogy arról fog szólni a dolog, hogy együttesek zenélnek és a lemezeiket, ajándéktárgyaikat árusítják. Nos, hamar rá kellett jönnöm, hogy tévedek. A párom, Fecó, felvilágosított róla, hogy a hétvégén főleg a hangszereké lesz a főszerep, és különböző hangszergyártó cégek állítják ki a portékáikat, amiket ki is lehet próbálni.
Hozzátenném, hogy egy zenésznek ettől összefut a nyál a szájában, hogy olyan hangszereken játszhat néhány percet, amiket egyébként sosem engedhetne meg magának, egy hozzám hasonló botfülű, zenei antitalentum számára viszont ez az egész felér több órányi halál unalommal. Fecó viszont zajong mindért, ami zene, ráadásul tizenéves kora óta gitározik is, szóval sejtettem, hogy ez a hely neki maga a mennyország lesz. Sebaj, megígérte, hogy a nap folyamán lesz néhány koncert is, amik talán engem is lekötnek majd.
Végül sem a hangszerek, sem a zenekarok voltak azok, akik megmentették a délutánomat, hanem Fecó zenész barátjának, Bálintnak az új barátnője, Timi. Amíg a két fiú standról standra járt és próbálgatták a márkás hangszereket, mi addig Timivel elkezdtünk ismerkedni és csajosabb témákról beszélni. Félreértés ne essék, a zenélés is lehet csajos dolog olyanok számára akik szeretik és értenek hozzá, de mi ketten nem tartozunk ebbe a kategóriába.
Hamar meguntuk a fiúk melletti ácsorgást, ráadásul bent a kiállításon nem is volt túl egyszerű beszélgetni, mert a hangszereknek azért hangja is van, szóval inkább kimentünk az udvarra, ahol volt néhány bódé, ahol ételeket és italokat árultak, ráadásul még le is lehetett ülni. Pont ideális volt az a helyszín egy kis beszélgetésre és lazításra.
Hosszan tudnám sorolgatni, hogy milyen témák merültek fel az eltöltött órák kávézása alatt, de azért nagyjából megpróbálom elmesélni. Először is próbáltuk egymást, még ha felületesen is a körülmények miatt, megismerni. Szóba került az életkor, az iskolák és a munka, az úgynevezett „kötelező körök” ilyen esetekben. Aztán pedig, mivel ezek a témák annyira nem bizonyultak érdekesnek, inkább a szépségápolás felé terelődött a hangsúly. Megbeszéltük az öltözködési trendeket, a kedvenc smink cuccainkat és az egészséges életmódot is, amiből aztán valahogy az orvosoknál és a szépészeti beavatkozásoknál kötöttünk ki. Mindketten egyetértettünk azzal, hogy nincs bajunk vele, ha valaki plasztikai sebészhez fordul, annak érdekében, hogy jobban érezze magát a bőrében. Én mondtam, hogy még sosem feküdtem kés alá, ebből fakadóan pedig nincsen bennem sem botox, sem implantátum, sem egyéb hasonló dolog.
Erre Timi csak annyit mondott, hogy neki viszont van implantátuma. Meglepődtem, mert első ránézésre nem úgy néz ki, mint azok a nők, akik valamijüket megműttették, és ezt meg is jegyeztem neki. Ő erre elnevette magát, és közölte, hogy neki egy fog implantátuma van! Na, erre aztán nem gondoltam. Valamiért, hogyha meghallom az implantátum szót, akkor egyből hatalmas, műtött mellek jutnak eszembe, pedig manapság ez a szó ennél már sokkal tágabb jelentéssel bír. Annak ellenére, hogy néhány helyen már olvastam pár sort a témáról, szinte semmit sem tudtam a fogászati implantátumokról, szóval megkértem Timit, hogy avasson be a részletekbe.
Megosztotta velem, hogy ez a fogpótlások legmodernebb és szerinte legjobb módszere, aminek köszönhetően a fogorvos úgy tudja pótolni a hiányzó fogakat, hogy roncsolná a mellette levőket. Arról nem is beszélve, hogy Timi szerint rendkívül kényelmes is ez a dolog, mert miután elkészül az új fog, ami egyébként kiköpött mása az eredetinek, szinte el is felejti az ember, hogy az nem a sajátja. Látványra tökéletes, ráadásul az érzete miatt sem kell aggódni, nem tud kiesni, elmozdulni, vagy éppen ételmaradék menni alá. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy megfelelően kell bánni vele, de ha az ember komolyan veszi, akkor több évtizedre meg van oldva a fog problémája.
Érdekes beszélgetés volt, mindent összevetve. Örültem, hogy megismerkedtem egy új emberrel, akivel ráadásul hamar egy hullámhosszra kerültünk. Megbeszéltük, hogy a jövőben is össze kellene ülni dumálni egy kicsit, meginni egy kávét, vagy éppen beülni egy étterembe. Valószínűleg a fiúk is örülnének neki, ha akár még négyesben is összejárnánk néha.
Apropó a fiúk. Mondanom sem kell szerintem, hogy hihetetlenül élvezték a délutánt. Mindent kipróbáltak, nem csak a gitárokat, hanem egyéb hangszereket is, amiken elmondásuk szerint szintén jól játszottak. Nehéz elhinni, de mivel nem álltunk ott mellettük, talán sosem tudjuk meg. A lényeg az, hogy hála az égnek mindketten csak néhány prospektussal gazdagabban jöttek ki az épületből, de méreg drága gitárt egyikőjük sem vett a pillanat hevében.