A cégeknek szóló expó teljes körű tájékoztatást nyújtott számunkra

Imádom a kiállításokat és az expókat! Tudjátok miért? Mert ilyenkor minden lényeges információt egy helyről, azonnal beszerezhetek, nem kell hosszan keresgélnem vagy futnom a szolgáltatók után. A múlt hétvégén épp egy cégeknek rendezett expón voltunk a főnökömmel. Persze nem örültem, hogy épp a szabadnapomon rángat el egy ilyenre, de győzött a kíváncsiságom a lustaságom felett és elmentem vele a kiállításra.

A rendezvényen olyan szolgáltatók mutatták be tevékenységüket, melyek a cégek működését segítik valamilyen formában. Előadások is színesítették a programot. Az egyikre felfigyeltem: a http://www.flottakezeles.hu/ munkatársai tartottak előadást a cég szolgáltatásaival kapcsolatban. A főnököm folyton bajban van a céges autók kérdésével, így ő is érdeklődően hallgatta a prezentációt.

A http://www.flottakezeles.hu/ cégautókkal és flottakezeléssel foglalkozik , melynek keretében a szolgáltatások igen széles palettáját nyújtja. Így a felhozatalban megtalálható a lízing, a hitel, a tartósbérlet és az áfa intézése is, valamint céges autókat is lehet bérelni tőlük.

A szolgáltatásaikat három csomagban kínálják a megrendelőknek: a standard csomag tulajdonképpen egy alapcsomag. Ez a legolcsóbb, de értelemszerűen ez nyújtja a legkevesebb szolgáltatást is. Ide tartozik egyrészt a tartósbérlet és a biztosítás. Ez utóbbi a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást és a teljes körű casco biztosítást foglalja magában. Az adók körében a teljesítményadó, a cégautó adó és a súlyadó ügyintézését oldják meg a cégek helyett. A flottakezelés pedig a szervizelés megszervezését, a javítások díjainak ellenőrzését, gumikkal kapcsolatos teendők ellátását, az esetleges bírságok megfizetését, az autómentések leszervezését, valamint a csereautó ügyintézést jelenti. Ez a csomag azoknak a cégeknek jön jól, akik a céges autót ügyintézését szeretnék kiszervezni és céljuk, hogy a befektetéseik ne csak álljanak, hanem dolgozzanak helyettük is.

A comfort csomag a szolgáltatásoknak ennél jóval szélesebb körét nyújtja. Az előbbiekben felsoroltak mellett az alábbiakkal egészül ki ugyanis: a szerviz- és gumicsere díjait a http://www.flottakezeles.hu/ állja. Pontosabban a forgó és kopó alkatrészek költségeit, a gumicsere ügyintézését és az új gumik árát, a kötelező szerviz ügyintézését és díját. Ezen felül ráadásul 0-24 órában rendelkezésre állnak a flottakezelés tekintetében.

A superior csomag azoknak a cégtulajdonosoknak került megalkotásra, akik a flottakezeléssel kapcsolatos összes létező szolgáltatást szeretnék egyszerre megkapni. Így ebben a felállásban csereautó biztosítása is megoldott, ha esetleg meghibásodna egy (vagy több) céges autó. Sőt, országúti és városi terepen is folyamatosan rendelkezésre áll egy segélyszolgálat, akik azonnal beavatkoznak, ha szükséges. Másrészt a szervizelést és a gumik cseréjét nem csak finanszírozzák, de az autók oda-vissza szállítását is intézik a cégek helyett.

Amennyiben egy cég tulajdonosának érdeklődését felkeltette a flottakezelés lehetősége, a http://www.flottakezeles.hu/ honlapon található űrlap kitöltésével fel is veheti a kapcsolatot velük, hiszen vissza is hívják az érdeklődőket. Ehhez pedig csupán a nevet, az e-mail címet, a telefonszámot szükséges megadni, illetve ha van konkrét kérdés, akkor az “üzenet” mezőbe beírni azt. De egyébként a kapcsolat menüpont alatt is felfedezhető a http://www.flottakezeles.hu/ összes elérhetősége.

Bár nem sok kedvem volt a hétvégét is a munkahelyi ügyek intézésével tölteni, mégis örülök, hogy elkísértem a főnökömet az expóra. Roppant lelkes volt és önfeledten vetette bele magát a szolgáltatók megismerésébe. Igazán üdítő volt így látni, ugyanis hétköznapokon mindig olyan morcos szokott lenni.