Néhány hete megbeszéltük öcsém barátnőjével, hogy kéne már egy tesós hétvégét tartani, és csináljunk valamit közösen a kisöcsémmel, a barátnőjével és a párommal. Sokáig töprengtünk, hogy mi lenne az ideális program, ami nem jelent túl sokat költségben, illetve rendelkezik némi gasztronómiai és kulturális értékkel is. Először egy kerti sütögetésre gondoltunk, de mivel ők társasházban, mi pedig panelben lakunk, ezért ezt nehéz lett volna kivitelezni. Felmerült az ötlet, hogy lemegyünk anyámékhoz vidékre, és ott az udvaron minden további nélkül megtehetjük ezt, de most csak négyesben akartunk lenni, meg hát akkor a kulturális része esélyes, hogy elmaradt volna, vagy pedig nagyon ragaszkodni kellett volna a délelőtti programhoz, hogy délután már mindenki felhőtlenül élvezhesse a sütögetés adta örömöket. Rájöttem, hogy egy kirándulással a budai hegyekben pecsételhetnénk meg igazán a napot, és ez még össze is egyeztethető, ha délután elmegyünk valamilyen kiállításra, azt követően pedig egy rövidke gyalogtúrát ejtünk, mondjuk a budai hegyekben, ami egy jó kis szalonnasütéssel érhetne véget.
Már csak a kulturális program képezte vita tárgyát, de szerencsére találtunk egy luxus jármű expot, ami nem csak a fiúkat, de nagy valószínűséggel minket is leköthet. Vitáztunk még egy művészeti kiállítást és egy állatkertet illetően, de az állatkertben túl sok a gyerek hétvégén, a művészetre meg a fiúk nem mindig kaphatóak, így inkább az expo mellett döntöttünk. Ott ugyanis mindenki megtalálta a kedvére valót: Dorka a hajók, öcsém a kocsik, mi pedig a motorok képében. Nem is kevés időt töltöttünk el a kiállításon, mert mi lányok ragaszkodtunk az együtt sétálgatáshoz, így viszont tényleg minden részletet végig kellett néznünk, szóval jó ideig szórakoztattuk magunkat a helyszínen. Rengeteg kiállított jármű volt ugyanis, és egy-kettőt a fiúk olyan tüzetesen végignéztek, hogy én közben már azon gondolkodtam, hogy miként tudnék szublimálni, és menekülni a félig általam (félig Dorka által) teremtett kellemetlen helyzetből. Egyébként a dolgok nagy részét mi is élveztük, csak gondoltam nem hagyom ki a beszámolóból a tipikusan rám jellemző, kicsit nyávogós, lányos momentumokat sem.
Volt egy olyan stand ahol amerikai old school motorok és autók voltak kiállítva. Ezt a srácok olyan nagy ámulattal vizsgálták végig, hogy mi még az életünket is eluntuk. Már a körülöttük lévő összes shop áruit is végigmértem, amikor is feltűnt, hogy már sokadik ilyen helyen csak a Castrol olajokat láttam megvásárolhatónak. Gondoltam, beszélgetést kezdeményezek az eladóval és utánajárok, hogy ugyan mit tud ez az olaj, vagy esetleg a cég lenne az expo fő támogatója, hogy szinte még a csapból is Castrol olaj folyik? Aztán felvilágosított az eladó srác, hogy semmiféle támogatásról szó nincs, csak mindenki, aki ilyen drága és luxus járműbe fektet, az csak és kizárólag Castrol olajokat használ hozzájuk, mert a piacon ez egyedülálló minőségbiztosítást jelent minden gép számára. Rengeteg féle motorolaj és más kenőanyag fajta volt azon a standon, és mivel látta az eladó, hogy nagyon unatkozom, ezért soha nem várt részletességgel mutatta be a Castrol olajok családját. Nem is igazán tudtam mit válaszolni a kedvességére, csak reméltem, hogy nem látja a szememben az unalmat és az értetlenkedést. Sokkal nagyobb volt a srácok szemében a meglepetés, amikor egy rövid keresgélést követően egy Castrol olajokat forgalmazó standon bukkantak rám. Megkaptam a szemrehányást, hogy miért nem azokat a gyönyörű motorokat néztem velük együtt, de gyorsan kivágtam magam azzal, hogy nekem elegendő volt azokat tíz percig nézni, hogy felfogjam a szépségüket, nem tartott ez nekem olyan sokáig, mint nekik. Akkor aztán a fiúk is leragadtak a motorolajoknál, mert elég kedvező áruk volt az expohoz képest, így egy kisebb adaggal be is vásároltak ott a különlegességekből.
Amikor végeztünk a kiállításon, akkor már szinte sötét volt, így végül a túrát kihagytuk, mondván, hogy gyalogoltunk eleget a kiállítás területén. Azért persze a sütögetést azt megtartottuk, mert már felkészültünk rá kellőképpen, csak az addigra értelmetlennek tűnő sétálgatást mellőztük. Nagyon jó kis tesós napot tartottunk, és megbeszéltük, hogy amikor csak lesz egy kis időnk, de legalább havonta egyszer megismételjük. De legközelebb nem menekülnek a fiúk, és én választok témakört kulturális területen.