Mindig is imádtam az expókat! Annyira jó, hogy vannak! Imádok új dolgokba belelátni, ezért ha tehetem, minden, a közelemben megrendezett expóra elmegyek, hogy új világokkal, új termékekkel ismerkedjem meg. Hogy tágítsam a látóteremet.
Így tettem most szombaton is, amikor a szomszéd városban fürdőszoba expót rendeztek. Különös érdekeltségem nem volt benne, de elrángattam a férjemet, mert érdekelt, mit láthatunk ott.
Minden volt ott, ami kapcsolódhat egy fürdőszobához, nagyon tetszett a sok szín és forma kavalkádja!
Amint elkezdtünk körbejárni, elkezdtük keresni a „kifogást”, miért is vagyunk ott, miért nézelődünk. Aztán rájöttünk, hogy a lányunk nemrég költözött el, meglephetnénk egy fürdőszoba felújítással. Na, de hogyan? Mivel a fürdője kész van, és funkcionál, csakis valamiféle dekorációra gondolhattunk.
Épp ekkor haladtunk el a csemperészleg mellett. Az a sok különböző szín és forma! Kész élvezet volt ott körbenézni. Egyértelmű volt, hogy ezzel lepjük meg Katit, a lányunkat. Mélyebben beleástuk magunkat a csempék világába. Nagyon gyorsan el is tévedtünk benne. Hihetetlen mennyiségű variáció lehetséges! Szinte belevakultunk a sok színbe és mintába, ezért úgy döntöttünk, veszünk egy mély lélegzetet és időt hagyunk ennek.
Hazaérve az expóról viszont nem hagyott nyugodni a gondolat. Abban megegyeztünk, hogy a lányunkat ismerve a színeket nagyjából el is hagyhatjuk. Kati szereti a kifinomult dolgokat, ezért fekete-fehérben gondolkodtunk, de valamit még ki kellett találni, nem lehet fekete-fehér váltakozó sorú csempe a fürdőjében! Úgyhogy rákerestem a fürdőszoba mintákra az interneten, és találtam egy oldalt, ami segített abban, hogy nyugodtan végig gondoljam, mit szeretnénk Kati fürdőjébe.
Pontokba szedve segített végig a folyamaton. A színösszeállítással kezdi, azzal már megvoltunk. Fekete-fehér. Jött a számomra érdekes rész, mozaikok, dekorok. Ekkor jöttem rá, hogy akkor már a padlólapot is ki kell cserélni nála! Úgy véltem, hogy az is fehérként lenne a legjobb, és talán ugyanolyan vagy hasonló mintázatú padlólap sávot képzeltem el, ami hosszában átvezet a helyiségen (ezzel is megnyújtva a teret). A fehér padlólapok nagyok lennének hosszában érintenék egymást, a dekorelemek meg kisebbek és sarkukkal érintkeznének.
És az is lehetne, gondoltam, hogy az a dekorsáv, ami a padlón megy, felfutna a szemben lévő falra is. Ott Kati tükrösszekrénye és mosdókagylója van, a mögött, csodásan nézne ki az a sáv! Eddig nagyon tetszettek az ötleteim, és úgy láttam, az oldal is hasonlókat ajánl. Jó ötletet adott, a fehér csempe minden falon más magasságig ér, és egy a dekorcsempékhez hasonló dekorcsíkkal fogjuk elválasztani a fehér csempéket a faltól. Így nem lesz szerintem túlzás a fürdőszoba mintákból, mégis határtalanul feldobná Kati fürdőjét!
Megosztottam férjemmel az ötletet, tetszik neki, úgyhogy a következő lépés, hogy megvásároljuk a padlólapokat és csempéket, ahogy az oldal ajánlotta, figyelni fogok, hogy a hátuljuk szinte fehér legyen, hiszen az jelöli a jó minőséget.
Ezért szeretek expókra járni!