Egy kisállat kiállításon döntöttem el először, hogy szeretnék egy cicát. Érdeklődni mentem és nézelődni. Sétálgattam az állatok között, és láttam, mennyire szeretik a gazdijukat, és viszont. Láttam, mekkora szeretetet és örömet tud adni egy kutya vagy egy macska. És ha már háziállat, mindig is nagyon szerettem a macskákat. Kiskoromban a nagymamámnak volt egy cicája, és amikor nála voltam, mindig rengeteget játszottam vele. Nagyon barátságos volt, és cuki, állandóan dörgölődzött mindenkihez és dorombolt. De szegény kirohant az útra, egy kocsi elé és elütötte. Még kicsi voltam ekkor és azóta nem volt macskám, bár mindig is akartam egyet. Így hát nem tudtam hol kezdjek neki.
Körbekérdeztem az ismerőseimet, akik tartanak állatot. Mindenki nagyon segítőkész volt, de mást mondtak, hogy hol kell kezdeni. Volt, aki szerint a lakást kell rendbe rakni, hogy a macska ne verjen le semmit. Más szerint a megfelelő macskakaja a legfontosabb lépés. Aztán van, aki azt mondta, mielőtt bármit is csinálok, vigyem el a cicát állatorvoshoz, mert vannak olyan betegségek amik időben kimutathatók, de ha nem vesszük észre, akkor bele is halhat szegény. És ezt igazán nem szeretném. De abban egyetértettek, hogy egy macska sokba kerül. Kell neki venni házat, tálat kajának és víznek, kaparó fát, alom tálat, és még sok minden mást is. Továbbá az orvos, az oltások és chip is drága mulatság. És mindegyik elengedhetetlen.
Elkezdtem gondolkozni, hogy lehetne spórolni a dolgon. Hiszen tényleg rengeteg dolgot kell beszerezni, és ha összeadjuk a sok kicsi kiadást, elég nagy végösszeget kapunk. Persze nem a leendő macskámtól sajnáltam a dolgokat, de úgy gondoltam, miért kellene sokat kiadni, ha kevesebből is meg lehet oldani a dolgot. Például házat lehet csinálni otthon.
Találtam egy dobozt a padláson, a lomok között, aminek a mérete is jó volt, és pont megfelelő volt macska háznak. Ahogy keresgéltem még, találtam más használható dolgokat is. Például hungarocellt és régi plédeket. Ezekből már lehet macskaházat kreálni. A doboz fából volt, ezért strapabírónak tűnt. Először lefestettem, hogy szép legyen és hogy megvédjem a fát az idő vas fogától. Ezután kibéleltem a hungarocellel, hogy jól le legyen hőszigetelve. Utána kimostam a talált anyagokat és plédeket, hiszen mégiscsak a padláson porosodtak idáig. Méretre szabtam őket és beletettem a dobozba. És el is készült. Nagyon büszke voltam az eredményre. Ez a ház az udvaron lesz, hogy majd levegőzni szeretne a cicus, tudjon hol aludni.
Bentre is csináltam egy alvó helyet. Ez egy kis kosárból lett átalakítva, és puha párnákat raktam bele. A párnákat is én varrtam és kitömtem vattával. Aztán jöhetett egy kaparófa. Ennek a fontosságát nagyon sokan kihangsúlyozták, különben a cicus a bútorokat fogja szétkarmolászni. Ezt nyilván szerettem volna elkerülni. Viszont ezt nehéz házilag kivitelezni.
Elkezdtem keresgélni az interneten. Találtam is egy apróhirdetés weboldalt, ahol rengeteg termék közül lehet válogatni. Van is külön kategória kisállatoknak, ahol tavi díszhaltól kezdve akvárium kellékeken át nyakörvekig minden van. Ráadásul nagyon jó áron. Kerestem is egyből egy kaparófát. A hirdető nagyon kedves volt, készségesen válaszolt minden kérdésemre. Ezen felbátorodva elkezdtem beszerezni a többi fontos kelléket is. Tálkáktól kezdve játékon keresztül mindent sikerült beszereznem. Még egy aranyos kis nyakörvet is vettem.
Nagyon tetszett az oldal. Nem csak állat kiegészítőket árulnak itt, hanem minden más apróhirdetés is volt ruháktól kezdve játékokon keresztül szolgáltatásokig. Lehetett keresni a kategóriák között, minden átlátható volt és könnyen kezelhető. Legközelebb is innen fogok vásárolni. Sőt, ha lesz valami eladni valóm, akkor is ezt fogom használni. Mert az oldal használata tényleg rendkívül egyszerű. Csak fel kell tölteni néhány képet és megadni egy leírást, és már kész is. Még regisztrálni sem kell, mert a rendszer automatikusan létrehoz egy felhasználói profilt, ahol kapcsolatot lehet tartani az érdeklődőkkel. Ezen kívül telefonszámot is lehet megadni, tehát aki jobban szereti telefonon intézni az ügyeket, erre is van lehetőség.
És ami a legjobb, az egész ingyenes. Nem kell semmilyen díjat vagy jutalékot fizetni. És ha spórolni akar az ember, ez sem egy utolsó szempont. És így az eladási árak is alacsonyak tudnak maradni. Ami még kifejezetten szimpatikus volt, az az, hogy lehet értékelni az eladókat pozitívan vagy negatívan. Ez egy remek visszajelzési lehetőség az eladónak, és a többi vásárlónak is, hiszen mindenki kedves és segítőkész emberekkel szeretné felvenni a kapcsolatot.
Akár lakóhelyünkön is tudunk vásárolni, mert tudunk külön keresni az apróhirdetés helye alapján. Így megspórolhatjuk a szállítási költséget és élőben is meg tudjuk nézni az árut, ha szeretnénk. Meg persze megvan az online vásárlásnak minden előnye, hogy otthon, kényelmesen ücsörögve is ki tudjuk választani hogy mit szeretnénk, nem kell boltról boltra járni, hogy megtaláljuk amit keresünk.
Izgatottan vártam a postát, és meg is kaptam rövid időn belül a vett dolgokat. Nagyon örültem neki, mert ezzel már meg is tettem az első lépéseket ahhoz, hogy örökbe fogadhassak egy kiscicát.
Most, hogy megvoltak a kellékek, elkezdhettem macskát keresni. Az egyik barátom cicájának nemrég születtek kiskölykei, és azt mondta nekem ad egyet. Kiválasztottam egy gyönyörű fekete kislány cicát nagy kerek szemekkel. Elneveztem egyből gombócnak, mert olyan kis kerek volt.
Miután hazavittem új kis szerzeményemet, egyből elkezdte felfedezni a terepet. Elkezdett sétálgatni a lakásban, mindent megnézegetett, megszagolgatott. Felfedezte a tálkáját, adtam is neki egy kis lazacos macskakaját. Nagyon ízlett neki, olyan gyorsan megette, csak lestem. Aztán a benti alvó helyét is megtalálta. Úgy tűnt, tetszett neki. Utána játszottunk sokat. Nagyon játékos és kezes macska volt, nagy szerencsém volt vele. A szobatisztaságra is gyorsan rászokott.
Elvittem állatorvoshoz is. Ezen nem lehetett spórolni. Mert tényleg gombóc egészségéről volt szó. Nem tetszett neki a helyzet, de egész jól viselte a vizsgálatot és az oltásokat. Vettem neki aztán macskasampont és vitamint, hogy szép és egészséges legyen.
Összességében nagyon megérte az egész, minden barkácsolás és apróhirdetés nézegetés, mert egy nagyon aranyos kismacska gazdája lettem. Sok szeretetet és örömet adott nekem és én is neki. Nagyon jóban voltunk. Persze néha csintalankodott kicsit, például ellopta az asztalon felejtett reggeli maradékát. Meg azért mégiscsak megkapargatta a bútorok alját, hiába volt a kaparófa. De mindezek ellenére, vagy mindezek mellett, nagyon megszerettem, és elnéztem neki minden hibát. Remélem sokáig együtt leszünk még sokáig. És persze rátaláltam egy remek apróhirdetés oldalra, ami sokban megkönnyíti a használt dolgok vásárlását és persze az eladást is ingyenes hirdetési lehetőségével.