Az expón nem költekezni, hanem pénzt keresni akartunk

Valamelyik hétvégén az egyik haverommal egy expón vettünk részt, ahol többnyire japán és amerikai cégek képviseltették magukat. A kiállító égek egytől egyig valamilyen különleges tevékenységgel foglalkoznak. Sokan érkeztek például az űrkutatás területéről, de az egyik japán vállalkozás azt szemléltette a standjánál, hogy a jövőben hogyan tudunk majd mindent is megvásárolni bárhol az utcán automatákból, mivel sok mérnökük dolgozik ezen a projekten.

Azt nem tudom, hogy belőlünk lehet-e később űrkutató vagy automata tervező, de abban megegyeztünk, hogy tapasztalatgyűjtés nélkül nehéz lesz jó állást találni. Ezért hostess diákmunka vállalása mellett döntöttünk, mert ha már ennyi rendezvényen járunk, miért ne kereshetnénk ezzel némi zsebpénzt is? Ismerősöktől hallottuk, hogy a topiwork.hu korrekt cég, ezért elsősorban az ő weboldalukon kezdtünk el nézelődni hostess diákmunka iránt.

Mivel a “hostess” eléggé tág munkakör, rendezvényeken, éttermekben, plázákban és egyéb helyszíneken egyaránt szükség lehet rájuk, nem árt, ha tudja az ember, hogy mikor hova kell mennie dolgozni, és főleg ha mellette tanul, meg tudja húzni a határait azzal kapcsolatban, hogy mennyi időt tud szánni az utazásra. A topiwork.hu honlapján éppen ezért lehetőségünk van település szerint is keresgélni a diákmunkák között. A hostess diákmunka – pont a munkakör sokszínűségéből adódóan – számos helyszínen érhető el a vállalkozókedvű diákok számára.

A legtöbb álláshirdetés órabért ad meg – a topiwork.hu hirdetéseiben ez minden eseteben korrektül fel van tüntetve, így biztosan nem árulnak zsákbamacskát. Egy minimális tagsági díj fejében ráadásul mindenben segítséget nyújtanak, még a munkaszerződésünk elkészítésében is a sikeres interjúk után!

Már alig vártuk, hogy költekezés helyett gyarapítsuk pénzünket egy kiállításon. A topiwork.hu-nak hála ez sikerült!