Mire jók a bemutatók

fair-263489_640Szeretek különböző bemutató előadásokra menni. Persze nem azokra gondolok, amik minden héten vannak, akár többször is, és éppen rám akarnak valamit tukmálni, hogy éppen mekkora kedvezményekkel tudom megvásárolni. Na, ezeket nem szeretem.

Mégis mire jó

Számos téren tartanak évente egy alkalommal expókat, bemutatókat. Jártam már vadászatin, vagy éppen horgászatin, van munkaközvetítős, és még sorolhatnám tovább.

Azért szeretek ezekre elmenni, mert bemutatják az újdonságokat, meg lehet nézni, fogni, vagy éppen bemutatják a működését az nélkül, hogy rám akarnák tukmálni. Persze mindenki szeretné a saját termékét eladni, ezzel nincs is semmi gondolom, csak az nem mindegy, hogy hogyan?.

Azt is szeretem, hogy ilyenkor mindenről adnak részletes tájékoztatót, és bemutatják.

A párom, és a közeli barátok el szoktak menni például a vadász expóra. Persze soha nem jönnek úgy haza, hogy éppen ne vásároltak volna. Igaz az is előfordult már, hogy nem vettek semmit, de ez ritka eset.

Ha hazajönnek ezekről a bemutatókról, ami mellesleg a fiúknál egy napig tart, mindig pontos beszámolót kapunk a történtekről.

Sokan járnak ezekre az expókra, melyek a véleményem szerint igen csak hasznosak.

A mezőgazdasági bemutatók szintén nagyon hasznosak. Ilyenen még igaz nem voltunk, de az egyik közeli barátunk mesélte, hogy ők minden évben elmennek. Persze ők földműveléssel foglalkoznak, több hektárnyi földjük van. Na ők mindig mennek, figyelik az új fejlesztéseket.

Érdemes ezeket az expókat évenként egy alkalommal meglátogatni, mert számos új információra tehetünk szert az újításokat illetően.